Dzsó Bácsi

Egy pár vásárlói aranyköpés: ---"Elnézést, megmondaná mi van ideírva? Szemüvegben nem látok."-----"Megmondaná mennyibe kerül ez?Akkora kinnt a szél,hogy alig látok."----"Ez ennyibe kerül? Mert szerintem ez az ára."-----"Az ott magyar szalámi? Az a kolbász. Ott!"----"Elnézést, ma háromig vannak nyitva? Ja már négy óra van. És akkor hogyan jöttem volna be, ha zárva lennének?!"----"Jé, milyen jól néz ki! Mi? 1500 ez a sz...?"----" Önöknél van nyugdíjas kedvezmény? De különben mindegy,mert még nem vagyok az."

SZENT HELY Olyan dologról írok most, amelyről még sokáig fog beszélni az emberiség. Fel kell vennem a Pápával a kapcsolatot. Meg kell áldatnom azt a helyet, ahol ezek a csodálatos események történnek. Történt ugyanis, -illetve még biztosan történni is fog- hogy barátommal, Furják Mihály biztonsági szakemberrel éppen tolvaj után nézelődtünk. Már ugyanis jó lett volna minél több olyan figurát kiszűrni a boltból, akik nem tisztességes szándék által vezérelve,és nem is bevásárlás céljából látogattak el hozzánk. Szóval mentünk, mendegéltünk és a zsemletároló előtt... Huppsz! Na mit pillantottunk meg? Egy járást segítő, a földhöz nyomással csatlakozó, tenyérrel való támasztással eldőlés elleni biztosításra kifejlesztett botot. Igen, egy botot, amely elviekben azt a célt szolgálja, hogy a járását megkönnyítse egyes beteg,vagy idősebb embertársunknak. Oda volt támasztva, de sehol a boltban egy hozzá tartozó, bicegő polgártárs. Hmmm... Ez az eset aztán egyre sűrűbben fordult elő, szinte naponta. A végén már nem is csodálkoztunk, amikor találtuk egyet,hanem betettük a „talált tárgyak osztályának” kinevezett sarokba a többi bot közé. Na de miért is akarom a zsemletároló bútorzatot megáldatni a Pápával? Már az is okot adna arra, hogy feltételezzük, meggyógyultak a járásukban betegség, öregség által korlátozott emberek. De! Amikor a vásárlók által áruelpakolás céljára használt kosártartó pult előtt találtunk egy üres tolókocsit... Dzsó bácsi

SPAGETTI A minap betért a munkahelyemre egy idősebb hölgy. Igazából egy vénasszony, de a történet szempontjából ez lényegtelen. Már a megszólítás. Mert a kora lehet hogy mégiscsak szerepet játszik a végkifejletben. Szóval a matróna sebesen száguldott a gondolák között, magabiztosságot sugallva. He... De csak sugallt, mert a magabiztosság az erényei között a 213. helyet foglalta el. Szóval ráncait boldogan lobogtatva kacsázott a polcok között, és szinte tudta mit keres. Szinte. Mert nem tudta. És mi történik ha nem tudunk? Kérdezünk. Általában valakit, most sajnos engem. Itt döbbentem rá, vagyok valaki. Pedig jelen pillanatban inkább senki sem lettem volna. Uram atyám! Egy doboz van a kezében! HELP!! Ez a nő erről a dobozról, illetve annak tartalmáról fog kérdezni. Ez a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy engem. És igen. Agysebészi, sőt csillagászi múltját nem tagadva rákérdezett: -Mi van ebben? Hű, de frappáns kis kérdés kerekedett itt hirtelen. De nem tudott megfogni. (Bár a szemeiben láttam, illetve csorgó nyálából sejtettem, szeretne tapizni.) Egyből tudtam válaszolni: -Spagetti. Ezen meglepődött kissé. -Ne mondja már, hová van ez írva itten? Na, kötözködik a tipikus. De megállj, most beviszlek az okosok táborába, gondoltam. Professzori módon válaszolva, sőt a csomagolóanyag papírjára vetett írások kesze-kusza boglyait kibontva megfejtést adtam provokáló kérdésére: -Itt van felírva, itten ni! Ránézett kocsányon lógó szemekkel, amit SZTK-s szemüvege is csak nehezen tudott helyben tartani, és beválaszolt: -Ja, nem magyarul van írva, ezért nem láttam. Ez állt és áll ma is ama szépséges, kékséges márkát nem említett reklámmentes árun, nem annyira magyarul, mint külföldiesül, hogy SPAGHETTI. Anyám...